2009. március 30., hétfő

Góllövőlista, 2009. tavasz

6 gólosok
Kovács Mátyás, Orosz Bálint

3 gólos
Kanalas István

1 gólosok
Szilágyi Gábor, Zsubori Barnabás

2009. január 20., kedd

Edzések, 2009 tavasz

Január 19-én elkezdődött csapatunk tavaszi felkészülése. Az SzTK honlapján található hivatalos Versenynaptár szerint az első héten Pandur Tamás és Csurka Zoltán három edzést tart - hétfőn, szerdán és pénteken 15 órától -, a január 26-ával kezdődő héttől azonban ez kiegészül egy negyedik, keddi edzéssel is, szintén 15 órától. A kiírás szerint január 25-én és február 22-én (mindkettő vasárnap) a Futsal Arenában teremkupán vesz részt az U13-as keret, március elsején pedig hazai edzőmérkőzés következik.

2008. október 19., vasárnap

Dávid sérülése szépen javul

Jó hír, hogy Nabilek Dávid sérülése szépen javul. A fekvőgipszet már levették lábáról, a duzzanat visszahúzódott, és nyomásra sem érzékeny. Most 3 hét járógipsz következik teljes terhelhetőséggel; Dávid már iskolába is mehet, s a következő hazai meccsen - egyelőre még csak nézőként - már kint szeretne lenni. További gyors gyógyulást kívánunk!

2008. október 11., szombat

Tabella az SzTK-honlapon

Örömmel tapasztaltuk, hogy az U13-as bajnokság részletes tabellája megjelent az SzTK honlapján, az Eredmények menüpont alatt, így a jövőben ott közvetlenül is lehet követni bajnokságunk állását, az egyes fordulók eredményeit, a csapatok pontos statisztikáit.

2008. október 8., szerda

Ismét link a bloghoz az SzTK-honlapon

A megújulóban lévő SzTK-honlap menüpontjai között módosult az Utánpótlás fül, amely egyelőre három linket tartalmaz: az egyik a utánpótlással kapcsolatos hírekhez vezet, a másik a korosztályos csapatok edzőit mutatja be, a harmadik pedig a mi U13-as szurkolói blogunkhoz vezet.

2008. október 7., kedd

A bajnokság állása

A 2008/2009-es Pest megyei
Kiemelt U13-as nagypályás bajnokság
állása az 5. fordulót követően (a csapat neve után zárójelben a gólarány):

1. Lindab-Törökbálinti TC (32:5): 13 pont
2. Abony KID (25:11): 12 pont
3. Dunaharaszti MTK (22:11): 12 pont
4. Alsónémedi SE (19:10): 9 pont
5. Maglód TC (7:8): 9 pont
6. Kőrisfa-Nagykőrös (10:8): 6 pont
7. Váci Reménység (9:10): 6 pont
8. SzTK (17:23): 6 pont
9. Monori SE (8:17): 4 pont
10. Dunakeszi Kinizsi USE (14:15): 3 pont
11. Veresegyházi VSK (2:13): 0 pont
12. Tura (Kóka) (2:36): 0 pont

Megjegyzés: A további részleteket, konkrét eredményeket bárki megtudhatja, illetve fordulóról fordulóra követheti az MLSZ adatbankjának honlapján, ahonnan a fenti adatok is valók. Ahhoz, hogy a honlapon a friss tabella előtűnjék, az oldal bal oldalán lévő három menüsorból a következő paramétereket kell sorrendben, felülről lefelé haladva beállítani:

Első sor: 2008/2009
Második sor: Pest
Harmadik sor: Kiemelt U13-as nagypályás

A korábbi fordulók eredményei a tabella fölötti sorszámokra kattintva nézhetők meg.

Dávid sérülése

Most érkezett a sajnálatos hír, hogy az október 6-i, hétfői edzésen csapatunk egyre jobb formába lendülő, s az utóbbi meccseken rendre a kezdőbe nevezett balhátvédje, Nabilek Dávid - valószínűleg egy rossz lépést követően - kettős lábfejtörést szenvedett. Az egész csapat és valamennyi U13-as szurkoló nevében ezúton kívánunk neki mielőbbi gyógyulást!