2008. október 19., vasárnap

Dávid sérülése szépen javul

Jó hír, hogy Nabilek Dávid sérülése szépen javul. A fekvőgipszet már levették lábáról, a duzzanat visszahúzódott, és nyomásra sem érzékeny. Most 3 hét járógipsz következik teljes terhelhetőséggel; Dávid már iskolába is mehet, s a következő hazai meccsen - egyelőre még csak nézőként - már kint szeretne lenni. További gyors gyógyulást kívánunk!

2008. október 11., szombat

Tabella az SzTK-honlapon

Örömmel tapasztaltuk, hogy az U13-as bajnokság részletes tabellája megjelent az SzTK honlapján, az Eredmények menüpont alatt, így a jövőben ott közvetlenül is lehet követni bajnokságunk állását, az egyes fordulók eredményeit, a csapatok pontos statisztikáit.

2008. október 8., szerda

Ismét link a bloghoz az SzTK-honlapon

A megújulóban lévő SzTK-honlap menüpontjai között módosult az Utánpótlás fül, amely egyelőre három linket tartalmaz: az egyik a utánpótlással kapcsolatos hírekhez vezet, a másik a korosztályos csapatok edzőit mutatja be, a harmadik pedig a mi U13-as szurkolói blogunkhoz vezet.

2008. október 7., kedd

A bajnokság állása

A 2008/2009-es Pest megyei
Kiemelt U13-as nagypályás bajnokság
állása az 5. fordulót követően (a csapat neve után zárójelben a gólarány):

1. Lindab-Törökbálinti TC (32:5): 13 pont
2. Abony KID (25:11): 12 pont
3. Dunaharaszti MTK (22:11): 12 pont
4. Alsónémedi SE (19:10): 9 pont
5. Maglód TC (7:8): 9 pont
6. Kőrisfa-Nagykőrös (10:8): 6 pont
7. Váci Reménység (9:10): 6 pont
8. SzTK (17:23): 6 pont
9. Monori SE (8:17): 4 pont
10. Dunakeszi Kinizsi USE (14:15): 3 pont
11. Veresegyházi VSK (2:13): 0 pont
12. Tura (Kóka) (2:36): 0 pont

Megjegyzés: A további részleteket, konkrét eredményeket bárki megtudhatja, illetve fordulóról fordulóra követheti az MLSZ adatbankjának honlapján, ahonnan a fenti adatok is valók. Ahhoz, hogy a honlapon a friss tabella előtűnjék, az oldal bal oldalán lévő három menüsorból a következő paramétereket kell sorrendben, felülről lefelé haladva beállítani:

Első sor: 2008/2009
Második sor: Pest
Harmadik sor: Kiemelt U13-as nagypályás

A korábbi fordulók eredményei a tabella fölötti sorszámokra kattintva nézhetők meg.

Dávid sérülése

Most érkezett a sajnálatos hír, hogy az október 6-i, hétfői edzésen csapatunk egyre jobb formába lendülő, s az utóbbi meccseken rendre a kezdőbe nevezett balhátvédje, Nabilek Dávid - valószínűleg egy rossz lépést követően - kettős lábfejtörést szenvedett. Az egész csapat és valamennyi U13-as szurkoló nevében ezúton kívánunk neki mielőbbi gyógyulást!

2008. szeptember 15., hétfő

A 8:0 az SzTK-honlap nyitóoldalán

A 2008. szeptember 13-i, Tura ellen 8:0-ra megnyert mérkőzésünkről szóló tudósítás teljes terjedelmében felkerült az SzTK hivatalos honlapjának nyitóoldalára.

2008. szeptember 13., szombat

Góllövőlista, 2008. ősz

10 gólos: Orosz Bálint

3 gólos: Golts Roland, Zsubori Barnabás

2 gólosok: Szilágyi Gábor, Kovács Mátyás

1 gólos: Szuroczky Krisztián

2008. augusztus 28., csütörtök

Edzések, 2008. ősz

Itt az iskolakezdés, úgyhogy véget ér a nyári menetrend; Szeptember elsejétől az immár U13-as csapatunk számára az edzések hétfőn, szerdán és pénteken délután 3-tól kezdődnek.

2008. július 30., szerda

Edzések, 2008 augusztus és ősz

A július 29-én lezajlott szülői értekezleteken kiderült, hogy immár U13-as besorolású csapatunknál Pandur Tamás edző munkáját a jövőben Csurka Zoltán, az SZTK felnőtt csapatának játékosa is segíteni fogja. A felkészülés augusztus 4-én, hétfőn kezdődik. Az edzések a jövőben hétfőn, szerdán és pénteken lesznek, méghozzá a korábbinál korábbi időpontban, 15 órától. Tomi javaslatára az augusztusi edzésekre - amelyeken a nyári szünidei programok miatt sajnos eleinte valószínűleg a kelleténél kevesebben tudnak majd megjelenni - a fenti napokon délelőtt 10 órai kezdéssel kerülne sor. A szülőiken megtudhattuk azt is, hogy az utánpótlás csapatok felügyeletét a jövőben Nádudvari Zsolt helyett Prisztai Viktor látja majd el. Az őszi bajnokságban, a tavalyihoz hasonlóan, az U13-as korosztály számára kiírt vetélkedésben veszünk majd részt. Esélyeinket - amellett, hogy lassan játékosaink bele is nőnek ebbe a korosztályba - növelheti, hogy az eddig feljebb játszók közül az 1996-ban születettek a tervek szerint visszakerülnek a mi keretünkbe. Hajrá!

2008. április 6., vasárnap

Góllövőlista, 2008.

Az SZTK U12-es csapatának 2008-as góllövőlistája:

1 gólosok: Zsubori Barnabás, Märtz Róbert

2008. március 21., péntek

Részletes tavaszi sorsolás

Az SZTK hivatalos honlapjára felkerült az U12-es csapat tavaszi idényének részletes sorsolás-tervezete, amely az U12-es fül alatt, a Sorsolás menüpontra kattintva érhető el.

2008. március 18., kedd

Meccseink, 2008. tavasz

Megjelent a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség által kiírt Déli Pest megyei Kiemelt osztályú serdülő-előkészítő U13 nagypályás bajnokság 2007/2008. tavaszi sorsolásának tervezete. Bár hangsúlyozottan tervezetről van szó, vagyis az időpontok elvileg még módosulhatnak (nem beszélve arról, hogy még tavalyról elmaradt meccseink is vannak), talán érdemes a ránk vonatkozó időpontokat már most közzé tenni.

12. Március 25. (kedd), 9 óra 30 perc: SZTK- Százhalombattai VUK (0:12)
13. Március 30. (vasárnap), 9 óra 30 perc: Maglód-SZTK (0:14)
14. Április 5. (szombat), 9 óra 30 perc: SZTK-Kőrisfa USE (1:11)
15. Április 11. (péntek), 15 óra: Örkény-SZTK (1:4)
16. Április 19. (szombat), 9 óra 30 perc: SZTK-Dunaharaszti (0:12)
17. Április 26. (szombat), 9 óra 30 perc: Monor-SZTK (20:0)
18. Május 3. (szombat), 9 óra 30 perc: SZTK-Törökbálint (0:10)
19. Május 10. (szombat), 10 óra: Százhalombattai VUK-SZTK (7:0)
20. Május 17. (szombat), 9 óra 30 perc: SZTK-Maglód (0:9)
21. Május 24. (szombat), 9 óra 30 perc: Kőrisfa USE-SZTK (8:1)

Amint a Haász Gábor által megszerzett kiírásból kiderül, a tavaszi szezon helyosztókkal folytatódik majd a Kiemelt U13-as bajnokság két – Északi és Déli – csoportja között. A két csoport azonos alapszakaszbeli helyezést elért csapatai oda-visszavágós páros mérkőzésen mérik össze erejüket a korosztály 11–12., 9–10., 7–8., 5–6., 3–4. és 1–2. (a két csoportelső az abszolút bajnok címért) helyéért. A Déli csoport 7. és 8. helyezettje – az Északi csoport hatcsapatos mezőnye miatt – nem játszik helyosztót. Valamennyi helyosztó esetében az első mérkőzés (odavágó) pályaválasztója a két csoport azonos alapszakaszbeli helyezést elérői közül a százalékosan rosszabb mutatókkal rendelkező csapat. Az első helyosztókra a kiírás tervezete szerint május 31-én (szombaton), 10 órakor, míg a visszavágókra június 7-én (szombaton), ugyancsak 10 órakor kerül majd sor.

2008. február 21., csütörtök

Kiegészült játékosfotók az SZTK-honlapon

A minap elkészültek a keret múltkori hiányzóiról is a fotók, amelyek immár az SZTK honlapján is láthatóak, az U12-es szekcióban, a Játékosaink linkre kattintva. A fotózásra az egyik edzésen, egy hajtós meccs után került sor, ami meg is látszik a kipirult arcokon...

2008. január 8., kedd

Játékosaink az SZTK-honlapon

Az elmúlt év vége felé, egy edzésen, Haász Gábor közreműködésével Pete Gábor egyenként fényképeket készített a keret tagjairól, s a fotók a napokban felkerültek az SZTK honlapjára, az U12-es csapatról szóló fejezethez, Játékosaink címszó alatt. Sajnos épp azon az edzésen nem volt ott mindenki, így a létszám még nem teljes, de nyilván a hamarosan beinduló januári tréningek valamelyikén mód lesz a hiányzók megörökítésére is. Hajrá srácok!