2007. december 16., vasárnap

A 2007 őszi bajnoki évad statisztikája

Elkészült a 2007-es őszi évadunk statisztikája. Ebben a periódusban 11 meccs szerepelt az előzetes kiírásban. Ebből (egy, az eredeti időpontban elhalasztott mérkőzés pótlásával együtt) 9-et játszottunk le ténylegesen; 1 esetben nem jelent meg az ellenfél, így játék nélkül kaptuk meg a 3 pontot, 1 meccs pedig jövőre csúszott át. A mérleg: 1 győzelem, 1 döntetlen és 8 vereség. Az így begyűjtött 4 pont a 7. helyhez volt elég a Pest megyei U13-as kiemelt bajnokság (Duna csoport) 8 csapatos mezőnyében. Gólarányunk (a játék nélkül győzelemként elszámolt mérkőzés 3:0-ás eredményét is beszámítva) 8:41 lett.
A 9 lejátszott bajnoki mérkőzésen az SZTK U12-es keretéből összesen 18 játékos lépett pályára; ők a 25 fős keret betűrendben közölt alábbi névsorában zöld betűkkel szerepelnek. A nevük után zárójelben az első számpáros azt jelöli, hogy hány meccsen jutottak játéklehetőséghez, s azon belül hányszor volt osztályozható a teljesítményük; a következő érték a Pandur Tamás edző által (mindenkinek az önmagához képest nyújtott teljesítménye alapján) adott osztályzatok átlagát mutatja. A további 7 játékos valamilyen okból az idei évadban bajnoki meccsen nem jutottak játéklehetőséghez.

Az SZTK U12-es keret tagjainak őszi szereplése

Acsai Kevin (7/7; 6,1)
Bakos Márk (-)
Bodnár Szilárd (3/1; -)
Bombosz Dimosztenisz (9/8; 5,3)
Czeglédy Levenete (9/9; 6,3)
Darabos Balázs (5/4; 5,8)
Dávid Richárd (7/7; 5,3)
Fábián Gergely (-)
Fazekas Dani (-)
Haász Valter (9/9; 5,6)
Herke Dániel (5/2; 5,5)
Hóbor Mihály (-)
Kiss Máté (-)
Kőrösi Mike (4/-; -)
Ladányi Bence (9/9; 6,0)
Leidl Péter (9/9; 5,5)
Märtz Róbert (9/9; 5,4)
Molnár Máté (3/-; -)
Rácz Tamás (-)
Sági Zoltán (2/1; -)
Szamocseta Balázs (5/-; -)
Szuroczky Krisztián (8/2; 5,0)
Vincze Norbert (4/2; 5,0)
Völler Ádám (-)
Zsubori Barnabás (9/9; 5,4)

A fenti listából is látszik, de talán érdemes kiemelni: minimum 6-os átlagosztályzatot három játékos – Czeglédy Levente, Acsai Kevin és Ladányi Bence – ért el. Valamennyi meccsen kezdőként öt labdarúgó – Czeglédy Levente, Haász Valter, Ladányi Bence, Märtz Róbert és Zsubori Barnabás – lépett pályára. Az idény statisztikájához tartozik még, hogy a keretből csak Kevinnek sikerült (tizenegyesből) betalálnia, így 1 góllal ő lett a házi gólkirály.
A bajnokság során, élve a játékszabályok adta lehetőségekkel, néhány kereten kívüli labdarúgó is részt vett a meccseinken. Az ő nevük, illetve a keret őszi szereplését más módon számba vevő, s a jellemző posztokat is feltüntető összefoglaló a Pályára lépők, 2007. ősz menüpont alatt található.

>>Vissza a szurkolói bloghoz

2007. november 25., vasárnap

Pályára lépők, 2007. ősz

A 2007-es őszi bajnoki idényben ténylegesen lejátszott 9 bajnoki mérkőzésen az alábbi játékosok léptek pályára az SZTK U12 színeiben (a nevek mögött zárójelben a két szám azt mutatja, hogy az adott labdarúgó hány meccsen lépett pályára, s azon belül hány alkalommal volt a kezdőcsapat tagja):


Kapus: Herke D. (5/2)

Védők: Darabos B. (5/1) * Dávid R. (7/7) * Ladányi B. (9/9) * Leidl P. (9/8) * Märtz R. (9/9) * Sági Z. (1/-) * Szamocseta B. (5/-)

Középpályások: Bodnár Sz. (3/1) * Bombosz D. (9/5) * Czeglédy L. (9/9) * Molnár M. (5/2) * Szurocky K. (8/1)

Támadók: Acsai K. (7/7) * Haász V. (9/9) * Körösi M. (4/-) * Vincze N. (4/-) * Zsubori B. (9/9)

Visszajátszók, vendégek: Bál J. (4/4) * Géczy Á. (1/1) * Gönczi A. (2/1) * Hoffmann E. (7/7) * Kovács L. (4/4) * Séra B. (3/3)

>>Vissza a szurkolói bloghoz

Csapatfelállások

SZTK U12 - potenciális kezdőcsapat
A 2007-es őszi bajnoki idény statisztikáit figyelembe véve,
amennyiben kizárólag az U12-es keretből lépnének pályára
játékosok, valószínűleg ehhez hasonló összeállítást mutatna
a kezdőcsapat:


SZTK U12 - szűkített keret
A 2007-es őszi bajnoki idényben az alábbi játékosok,
s nagyjából a jelzett posztokon léptek pályára
az SZTK u12-es keretéből (az azonos posztnál szereplő
nevek közül a fölül lévő jellemzően kezdőként,
az alulra írt pedig az esetek többségében csereként
léphetett pályára):


SZTK U12 - a legjellemző kezdőcsapat
A 2007-es őszi bajnoki idényben, visszajátszókkal
megerősítve, leginkább talán az alábbi összeállítással
jellemezhető a tényleges kezdőcsapat:

2007. november 5., hétfő

A blog az SZTK-honlapról is elérhető

A klubvezetés részéről nemrégiben jelzést kaptunk, hogy szívesen vennék, ha a szurkolói blog valamilyen formában kapcsolódna az SZTK hivatalos honlapjához. A felvetésre örömmel mondtunk igent, annál is inkább, mert mini közvélemény-kutatásunkon a szavazók többsége támogatta az ötletet. A legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnt, hogy a blog az SZTK-s oldal U12-es menüpontja alól legyen elérhető, ami november 5-én meg is valósult. Az immáron aktív "U12 Szurkolói Blog" feliratú link a blog Beköszöntőjéhez viszi a látogatókat. Köszönjük a lehetőséget!

2007. november 4., vasárnap

Csapatunk az SZTK Híradóban

Az SZTK Híradó szerkesztősége felkérte blogunkat, hogy a felnőtt csapat október 27-i itthoni mérkőzése előtt megjelenő számhoz állítsunk össze egy A4-es oldalnyi anyagot az U12-es csapatról, röviden bemutatva az eddig megtett utat a szülők/szurkolók nézőpontjából, illetve felvázolva a jelenlegi helyzetet és a jövőre vonatkozó elképzeléseket az edző, Pandur Tamás szemével. Az alábbiakban az elkészített cikk ténylegesen megjelent - a leadotthoz képest terjedelmi okokból némileg rövidített - változata olvasható:

UTÁNPÓTLÁS HÍREK

Mint ahogyan az U12-esek általában, a mi csapatunk is volt U11-es, sőt U10-es is, bár az már tényleg a régmúlt ködébe vész. Annak idején még Hollik Andrással, Borsos Vilmossal, majd Hamar Istvánnal kezdték meg a srácok az alapozást. Az elmúlt év őszétől, immár Herling Erik irányításával, 4-6 csapatos, körmérkőzéses tornákon volt a sor, amelyek remek alkalmat kínáltak az összerázódásra. Szép lassan kialakultak a posztok: ki az, aki inkább a védőmunkában tud hasznára lenni a csapatnak, ki képes irányítani a többieket, netán egy egyéni villanással eldönteni a mérkőzést. Megkoronázása volt ennek a modellnek a 2006 decemberében, az edzésekhez is kiváló terepül szolgáló Futsal Arénában rendezett Mikulás-kupa, ahonnan igazi érmet is hazavihettek a fiúk. Időközben Herling Erik külföldre szerződött, így ismét új edzőt kapott a csapat. Török Csaba következetes munkával folytatta a felkészítést. A már megszokott tornák mellett, miután csapatunkat benevezték egy ausztriai nemzetközi tornára, a fokozatosan összeálló „utazó keret” edzőmérkőzéseken is csiszolódott. A fiúk felkészültségét mutatja, hogy a hazaérkezés másnapján, a Kéktón tartott sportnapon, a 9 csapatos „ifjúsági” mezőnyben csak tizenegyesekkel kaptunk ki a döntőben, egy három évvel idősebbekből álló ellenféltől.

Az idei őszi szezon nagy változást hozott a csapat életében, amely természetesen a kezdetekhez képest alaposan átalakult. Az eredeti U10-es társaságból talán ha fél tucat játékos található a mai keretben. Az igazi újdonság azonban az, hogy immár nagypályás bajnokságban játszunk, ráadásul az U13-as korosztályban, ami néha bizony több évnyi és még több centiméternyi előnyben mutatkozik meg, az ellenfelek javára. Az új, s reményeink szerint immár valóban hosszú távon megmaradó edző, Pandur Tamás - az SZTK felnőtt csapatának csatára - irányításával azonban a csapat egyre inkább magára talál, s a jó hangulatú, de kemény és átgondolt edzésmunkára támaszkodva, valamint a fiúkat meccsről-meccsre elkísérő szülői szurkolótábor lelkes biztatásától erősítve biztosak vagyunk benne, hogy előbb-utóbb a sikerek is jelentkeznek majd. Ezt a célt szolgálja az SZTK U12-es csapatának nemrégiben elindult szurkolói blogja is, amely Zsubori Ervin szerkesztésében, képriportokkal gazdagon illusztrálva dokumentálja a srácok szerepléseit.

Az U12-es csapatról edzői szemmel Pandur Tamás nyilatkozik: Az első tétmeccsen Dunaharaszti ellen vereséget szenvedtünk, amely nagyrészt azzal magyarázható, hogy az ellenfélben három túlkoros játszott. Monoron már mi is visszajátszó focistákkal álltunk fel, ez a játékon is látható volt, a vereség ellenére. A Törökbálint elleni harmadik mérkőzés nagyszerűen kezdődött számunkra. Végre helyzeteket dolgoztunk ki, és az első félidőben partnerei voltunk az ellenfélnek. Az ezt követő százhalombattai meccsen végre gólokat lőttünk, sőt még a vezetést is mi szereztük meg. A vereség ellenére elégedett vagyok a játékosok fejlődésével és hozzáállásával. Örülök, hogy az eredmények nem szegik kedvüket. Ez a tanulóév csak hasznunkra válhat a következő szezonban, ahol korosztályuknak megfelelő csapatok ellen játszhatnak majd.

Ami a jövőt illeti, a tavaszi szezon előtt még vár ránk egy téli alapozás, ahol szeretném még jobban felkészíteni a csapatot. Bízom abban, hogy ez az eredményekben is meg fog mutatkozni. Ha mód lesz rá, több teremtornára is elmennénk a télen, hogy a srácok minél többet focizzanak a szünetben. Ebben remélem segítségünkre lesz az egyesület is. Jómagam több évig szeretnék dolgozni ezzel a csapattal, mert nem tesz jót a játékosoknak, ha évente új edző keze alá kerülnek. Ha még jobban megismerjük egymást, az csak a gyerekek fejlődését fogja segíteni. Azon leszek, hogy továbbra is olyan lelkesen járjanak edzésekre, mint eddig, és minél többen megszeressék ezt a játékot.

Összeállította: Zsubori Ervin, Haász Gábor

2007. október 30., kedd

Az Infóblogról

Kedves Látogató!
A jövőben ezen a felületen lesznek elérhetőek az SZTK U12 szurkolói bloghoz kötődő hírek, háttérinformációk, így az megmaradhat az eddigi riportos, eseménykövető szerkezetben. Az eddigi hírek, bloginfók egyetlen csokorban kerültek át ide, ám ezután egy-egy új bejegyzésként jelennek majd meg. Az oldal felépítése olyan, hogy a főblob Faliújság szekciójában szereplő linkek - például: Meccseink, Góllövőlista, Bajnoki tabella - közvetlenül a megfelelő bejegyzést nyitják majd meg, tehát azokat nem kell kikeresni az Infóblog hírei közül. Az ilyen kiemelt bejegyzések végén mindig lesz egy link is, amellyel közvetlenül visszaléphetünk a főbloghoz. Amikor viszont a Faliújság alatt a Hírek, bloginfók linkre kattint valaki, e háttérblog legfrissebb, azaz legfelül lévő bejegyzéséhez jut, s alatta látja a korábbi híreket is. Mindez elsőre talán kicsit bonyolultnak hangzik, de valójában nem az...
További jó blogozást és szurkolást kívánok,
Zsubori Ervin (a szerk.)

2007. október 29., hétfő

Meccseink, 2007.

Az SZTK U12-es csapata 2007-ben várhatóan a következő időpontokban és helyszíneken lép pályára (a már lejátszott meccs nevére kattintva a szurkolói blog idevágó bejegyzéséhez juthatunk):

1. Szeptember 15., 9 óra 30 perc: Örkény-SZTK (halasztva)
2. Szeptember 22., 12 óra: Dunaharaszti-SZTK (7:0)
3. Szeptember 29., 12 óra: Monor-SZTK (3:0)
4. Október 6., 9 óra 30 perc: SZTK-Törökbálint (0:9)
5. Október 13., 10 óra: Százhalombatta-SZTK (5:2)
6. Október 21., 9 óra 30 perc: SZTK-Maglód (1:2)
7. Október 28., 10 óra: Kőrisfa, Nagykőrös-SZTK (6:1)
8. November 3., 14 óra: SZTK-Örkény (3:0)
9. November 10., 9 óra 30 perc: SZTK-Dunaharaszti (0:4)
10. November 18., 15 óra: SZTK-Monor (0:4)
11. November 24., 13 óra: Törökbálint-SZTK (elhalasztva)
12. December 1., 10 óra: Örkény-SZTK (1:1)

Góllövőlista, 2007.

Az SZTK U12-es csapatának 2007-es góllövőlistája:

3 gólos: Séra Béla
1 gólosok: Bál János, Acsai Kevin


Bajnoki tabella, 2007.

A Pest megyei U13-as
kiemelt bajnokság (Duna csoport) állása

Helye-
Csapat
Mér-
Győ-
Dön-
Vere-
Gól-
Pont-
zés
neve
kőzés
zelem
tetlen
ség
arány
szám
1.
Dunaharaszti
8
8
0
0
31-4
24
2.
Monor
8
6
1
1
48-5
19
3.
Kőrisfa-Nagyk.
8
5
1
2
34-8
16
4.
Maglód
8
3
1
4
17-19
10
5.
Százhalombatta
8
3
1
4
25-31
10
6.
Törökbálint
8
3
0
5
29-36
9
7.
SZTK
7
1
0
6
8-28*
3
8.
Örkény
7
0
0
7
2-63
0
*Ez a hivatalos - a SportSzelet című kiadványban közölt - statisztika;
saját számításaink szerint a tényleges gólarányunk 7-32

Hírarchívum, 2007. X. 12-28.

2007. október 28.
SZTK-s szavazás. Összesen 11-en szavaztak azon közvélemény-kutatásunk keretében, amely azt tudakolta, elérhető legyen-e a blog az SZTK honlapjáról. A voksolók közül 9-en támogatták az ötletet.

2007. október 27.
Tabella a blogon. Miután Valti apukájának sikerült megszereznie a bajnokságunk állását mutató hivatalos eredménytáblázatot a SportSzelet című kiadványtól, immár a tabella is felkerült a blogra. A következő meccs eredményére történő szavazás előtt érdemes rápillantani a Faliujság szekcióból elérhető táblázatra, hogy reálisabban felmérhessük az erőviszonyokat. Így kiderülhet például az is, hogy a most vasárnapi nagykőrösi mérkőzésünk talán nem tekinthető teljesen lefutottnak... (Igaz, a fociban mindig bármi megtörténhet.)

2007. október 23.
Új típusú videóelérés. Miután többen jelezték, hogy Explorer böngészőn nem indulnak el a blogba ágyazott videóink, átalakítottuk az elérést. A jövőben a videófelvételre egy, a szövegben elhelyezett és piros színnel kiemelt bejegyzés utal, amelyre kattintva bejön a Google Video szolgáltatás megfelelő ablaka, ahol a szóban forgó bejátszás magától megtekinthető. Reméljük, ezzel mindenki számára elérhetővé válnak a videójelenetek, amelyekből a Maglód elleni hazai meccsről már fél tucat került fel a blogba.

2007. október 19.
Új szavazás. Csütörtök éjfélkor indult voksolásunk során arra lennénk kíváncsiak, hogy a szurkolók örömmel vennék-e, ha a blog közvetlen linkkel elérhető lenne az SZTK hivatalos honlapjáról. Ismét egy hétig várjuk a véleményeket!

2007. október 18.
Kúlnak minősítve. Egy hét után lezárult első szavazásunk, amelyen ezt tudakoltuk a látogatóktól: hogy tetszik a blog? Nos, a végeredmény meglehetősen egyhangú lett: 19-en (100%) voksoltak arra, hogy szerintük kúl a blog. Köszönjük az elismerést! Közben a másik szavazáson egy döntetlen formálódik a hétvégi, Maglód elleni meccsre...

2007. október 18.
Videólejátszás. Úgy tűnik, a blog Firefox böngészőn hibátlanul működik, ám például a videók lejátszása az Explorer esetében már problémákat okozhat. Akinek módja van rá, s még nem ezt használja, telepítse a gépére a Firefox ingyenes böngészőt (is). Az esetleges kompatibilitási kellemetlenségekért elnézést kérünk. Ha valaki hibát tapasztal, örömmel vennénk, ha jelezné a Vendégkönyvben.

2007. október 17.
A csapat az iWiW-en. Csapatunk SZTK Utánpótlás (U-12) néven megjelent a népszerű kapcsolatépítő portálon, az iWiW-en is. A faliújság megfelelő linkjére kattintva az iWiW bejelentkezett felhasználói közvetlenül az adatlapunkhoz jutnak, s így ismerősnek jelölhetik a csapatot. Erre biztatnánk is minden szülőt, szurkolót és persze csapattagot.

2007. október 13.
Vendégkönyv a blogon. Ma elindult a blog vendégkönyve, amely a faliújság egyik menüpontjaként érhető el. Reméljük a választott ingyenes szolgáltató megfelelően működik majd. Várjuk a bejegyzéseket!

2007. október 13.
Új szavazás. Haász Gábor ötletére egy új közvéleménykutatást indítottunk, amelyen az aktuálisan következő meccs végkimenetére lehet tippelni. Tessék szavazni!

2007. október 13.
Videó a blogon. Ma Százhalombattán játszottunk, s Haász Gábornak egy nagyon szép támadást sikerült végig videóra rögzítenie; a klipp felkerült a blogra, beágyazva a mérkőzésről készült szurkolói beszámolóba.

2007. október 12.
Meccslista a blogon. A faliújság Meccseink linkjére kattintva megtekinthető az SZTK U12-es csapatának idei mérkőzésnaptára, dátummal, helyszínnel, kezdési időponttal, s a már lezajlott mérkőzéseknél az eredménnyel.

2007. október 12.
Edzői beszámolók a blogban. Miután október 10-én elindult a blog, jó páran rákattintottak, s az első visszajelzések egyértelműen pozitívak. Nagy örömömre szolgál, hogy csapatunk edzője, Pandur Tamás is üdvözölte a kezdeményezést, s vállalta, hogy az edzői beszámolókat - helyszín, eredmény, kezdőcsapat, cserék, jók, a meccs értékelése - rendszeresen megküldi majd számunkra. Az első három tétmeccsről szóló edzői összefoglaló már fel is került a megfelelő bejegyzésekhez, a képes blokk után. Nyilván a gyerekek is izgatottan böngészik majd, miként értékelte az adott heti meccsen teljesítményüket a mester. A játékosok neve után zárójelben látható pontértékekkel kapcsolatban Tomi hangsúlyozta: az osztályzások mindenkinek az önmagához képest nyújtott teljesítménye alapján történnek.

2007. október 12.
Elindult a hírrovat. Ez egy speciális felület lesz: egyfajta üzenőfalként szolgálna, amely a jobb oldali menüből menüből könnyen és közvetlenül elérhető, a Hírek, bloginfók linkre kattintva.
A szerk.